A SOTER® INTÉZMÉNY CSOPORT
A főváros központjában elhelyezkedő intézménycsoportunk immár több, mint 30 éve támogatja magánszemélyek és szervezetek ismeretszerzési, önmegvalósítási törekvéseit. Sikereinket az igényekre való gyors és színvonalas reagálással, gondos és lelkiismeretes szervezőmunkával, a kapcsolatépítés és kapcsolattartás korrektségével értük el.
Európában elmozdulás történt a tudásalapú társadalom és gazdaság felé. Az egész életen át tartó tanulás szükségessége ma már természetes mindazok számára, akik az európai és hazai munkaerőpiacon érvényesülni kívánnak. Tevékenységünk tervezése és végzése során mindig is nagy hangsúlyt fektettünk azon szakmák oktatására és szolgáltatások kialakítására, amellyel támogatni tudjuk Magyarország hosszú távú fejlődését, versenyképességének megtartását, erősítését.
Az Európa 2020 stratégia keretében meghirdetett célok Európa versenyképességének javítását tűzte ki célul, amelyben kiemelt szerepet kapott a 20-64 éves népesség foglalkoztatási rátájának növelése, a kutatás-fejlesztés feltételeinek javítása, a képzettségi szint javítása és a társadalmi befogadás elősegítése.
Magyarország egyik kiemelkedő adottsága a jó minőségű, európai szinten is versenyképes humán erőforrás. Intézménycsoportunk 1991-es indulása óta a humán erőforrás bázis minőségi szintjének emelésével foglalkozik, „iskola” padjai közül több olyan jó szakember került ki, aki akár munkavállalói, akár vállalkozói tevékenységével eredményesen hozzá tudott járulni az ország versenyképességének javulásához.
A CSOPORT BEMUTATÁSA
Szolgáltatásaink által a társadalom szociális színvonalának javításában is részt vállalunk. Szervezünk és rendezünk olyan előadásokat, workshopokat, eseményeket, amelyek a társadalom alapját jelentő családok vagy családdal nem rendelkező egyének szociális jóléti szintjének emelését szolgálják.
A pályázati tanácsadás, pályázatírási és projektmenedzsmenti szolgáltatásainkkal a pályázatok világában teljes körűen segítségükre tudunk lenni azon ügyfelek részére, akik fejlődésüket a pályázati források leghatékonyabb felhasználásában látják. Célunk, hogy a lehető legjobban megismerjük a szervezetek elképzeléseit és igényeiknek, ötleteiknek teret adva hangoljuk össze a pályázati lehetőségeket és az egyéni elképzeléseket. A közös gondolkodás eredményeként azután megtalálhatjuk a személyre szabott pályázati forrást, a pontos előkészítést követően pedig jó eséllyel pályázhatunk is arra.






A folyamatos, stabil, kiszámítható gazdálkodásnak és a tulajdonosok folyamatos fejlődést ösztönző elköteleződésének köszönhetően immáron 7 divízióval rendelkezik az intézménycsoport.
A 2021. év nem csak a jubileumi 30. évforduló szempontjából kiemelten fontos év, hanem az eddigi kiszámítható, megbízható piaci működésünk elismeréseképp továbbra is, cégcsoportunk zászlóshajója a Soter-Line Kft 2016. márciusát követően továbbra is minden évben megkapta a Bisnode AAA (tripla A) tanúsítványát, amely azt jelzi, hogy velünk az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata rendkívül alacsony.
SOTER-LINE SZAKMAI KÉPZÉSEK
Elkötelezettség, rugalmas oktatás, tanulóközpontúság, modern technika - mindezek jegyében intézménycsoportunk a felnőttoktatás terén felkészült a kihívásokra. A képzésben közreműködő előadók, oktatók - egyetemi, főiskolai tanárok, felkészült és nagy szakmai gyakorlattal rendelkező vállalati-intézményi szakemberek - munkája garantálja, hogy a nálunk elsajátított tudással és készségekkel hallgatóink szakmai tevékenysége és egyéni boldogulása eredményes, sikeres lesz. Képzési palettánkon jelenleg közel 30 szakmai képzés jelenik meg. Lehetőség van arra, hogy vállalatoknak indítsunk saját képzéseket, valamint nyílt képzéseinkre is tudnak jelentkezni az érdeklődők.
SOTER® nyelviskola
Intézményünkben a nyelvoktatás mintegy két évtizedes múltra tekint vissza. Nyelvtanfolyamaink népszerűsége annak köszönhető, hogy mind az egyéni, mind a vállalati oldalon jelentkező szükségletekhez rugalmasan alkalmazkodunk:
- így változatos szervezési formákat kínálunk
- szakképzett, többéves oktatói háttérrel rendelkező nyelvtanárokat alkalmazunk,
- korszerű műszaki és oktatástechnikai hátteret nyújtunk az egyes nyelvi képzéseinkhez
- valamint jelenleg 28 nyelven indítunk lakossági és vállalati nyelvtanfolyamokat.
Sikereinket az ambiciózus magyar és anyanyelvi diplomás nyelvtanárok munkája garantálja. Nyelviskolánk akkreditált intézmény − ez a(z állami) garanciája annak, hogy itt magas színvonalú, minőségi nyelvoktatás folyik.
Cégfilozófiánk alaptétele, hogy összhangot teremtsünk a színvonalas nyelvoktatás és a legkülönfélébb képzési igények között, s mindeközben szem előtt tartsuk azokat a gazdasági szempontokat, melyek mentén csökkenthetők megrendelőink járulékos költségei. Kihelyezett tanfolyam esetén nagy figyelmet szentelünk a szakmailag legmegfelelőbb oktatóhelyiség kiválasztására: legyen az akár az Önök vállalatának központjában, akár az általunk kínált helyszínen.
Nyelviskolánkban fokozottan ügyelünk arra, hogy olyan képzéseket kínáljunk partnereink számára, amelyek használható, megbízható tudást nyújtanak. Ennek jegyében indítottuk el szakma specifikus angol szaknyelvi tanfolyamainkat: HR, jogi, informatikai, stb. területeken.
Rugalmasság, mobilitás, ügyfélközpontúság – ezek üzleti politikánk pillérei. Célunk, hogy a nyelvtudást a jövőben azok számára is hozzáférhetővé tegyük, akik munkaidő-beosztásuk vagy a földrajzi távolság miatt eddig nélkülözni kényszerültek az oktatásban való részvételt.
SOTER® tréningakadémia
Soter® Tréningakadémia szervezetfejlesztési, tréning és coaching feladatokra szakosodott ágazatunk. Sikerünk évek óta töretlen, amelyről együttműködő partnereink is szívesen nyilatkoznak. Partnerként tartunk számon több multinacionális céget, sok nagy és közepes méretű kereskedelmi és iparvállalatot, valamint a gazdasági szférában meghatározó kereskedelmi bankot, TV-társaságot, lapkiadót, stb. Kiváló trénerek, oktatók foglalkoztatásával, színvonalas szervezési tevékenységgel és kiváló tárgyi feltételekkel biztosítjuk a minőségi képzést.
A Vállalati társadalmi felelősségvállalás (Corporate Social Responsibility – CSR) adott vállalat fenntartható kezeléssel kapcsolatos, gazdasági, ökológiai és társadalmi szempontú általános felelősségét írja le. A vállalatok és piacok sokasága a fogalom különböző értelmezéséhez vezet. Általános útmutatóként a Vállalati társadalmi felelősségvállalást az Európai Tanács a következőképpen határozza meg...
MODERN VÁLLALATI MEGOLDÁSOKAT KÍNÁLUNK
Tréningjeinken az interaktív módszereket részesítjük előnyben, ahol a résztvevők aktív szereplői az ismeretszerző és fejlesztő folyamatoknak, így maguk is hozzájárulnak a képzés menetének alakításához. A gyakorlati feladatok a résztvevők mindennapi munkáját, problémáit érintő kérdésekből indulnak ki. A problémák, valós helyzetek megoldásával maguk ismerik fel az összefüggéseket, tudatosítják magukban a már esetleg ösztönösen jól-rosszul alkalmazott módszereket, hogy ezután még tudatosabban válasszák ki a leghatékonyabb eszközöket mindennapi munkájukhoz.
„A tréning jól felépített és érthető volt. Jók voltak a szituációs feladatok, és nem kellett „feszengeni”. Minden kérdésre választ kaptunk, sőt, megoldási javaslatokat is.”
(Résztvevőnk visszajelzése a Tárgyalástechnika tréning után.)
MITŐL EGYEDIEK KÉPZÉSEINK?
A Soter® Tréningakadémia csapatával arra törekszünk, hogy olyan tréning és workshop csomagokat készítsünk ügyfeleink számára, amelyek maximálisan illeszkednek az adott vállalat igényeihez és vállalati kultúrájához.
Cégre szabott programjaink feladata, hogy partnereink erősségeire építve a fejlesztési programok hozzájáruljanak hatékonyságuk növeléséhez. Mi nem előre gyártott csomagokat adunk ügyfeleinknek, mindig az adott képzésre (csoportra, cégre, problémára, kitűzött célra) készülünk. Egyediségünket mégis leginkább a velünk együtt dolgozó trénereknek és a képzéseket szervező kollégáknak köszönhetjük.
NYÍLT TRÉNING KÍNÁLATUNKBÓL
- Időgazdálkodás
- Kommunikációs készségfejlesztés és asszertív kommunikáció
- Controlling nem controllereknek
- Kompetencia alapú interjútechnika
- Prezentációs technikák tréning
- Toborzási technikák
- Üzleti etikett és protokoll
- Változáskezelés
- Vezetői fejlesztések
VISSZAHÍVJUK
Napjaink információ mennyisége szinte felfoghatatlan. Elég csak kézbe venni egy okostelefont és letölteni egy alkalmazást vagy megnyitni egy weboldalt.
De ugyanez a helyzet, ha kilépünk az utcára. A köztéri hirdetések, járműreklámok is ontják ránk az információkat, adatokat kérve, kéretlenül.
Azonban elképzelhető, hogy mégis van az általunk lefedett oktatási, képzési szolgáltatási területen olyan kérdés, amire nem kap választ a leírt halmazból. Ekkor kérjen tőlünk segítséget! Visszahívjuk Önt.
ELÉRHETŐSÉGEK
SOTER® INTÉZMÉNYCSOPORT
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.
Telefon: +36 1 887-2323
Fax:+36 1 887-2324
írjon nekünk
www.soterline.hu
Soter® Tréningakadémia
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.
Telefon: +36 1 887-2355
Fax:+36 1 887-2324
Írjon nekünk
www.treningakademia.hu
IT Academy
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.
Telefon: +36 1 887 2323
Fax: +36 1 887 2324
Írjon nekünk
itacademy.hu
Soter® Nyelviskola
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.
Telefon: +36 1 887-2344
Fax:+36 1 887-2324
Írjon nekünk
www.soternyelviskola.hu
Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.
Telefon: +36 1 887-2323
Fax:+36 1 887-2324
Írjon nekünk
soterline.hu